A szegedi 9.-es csoportból többen még nem jártak Budapesten, így izgalmasnak és érdekesnek ígérkezett a hétvége. Reggeli után máris buszra pattantunk, s mivel hideg időnek néztünk elébe, így már a busz védettségében elkezdtük meghallgatni a kiselőadásokat.
Délelőtt már várt ránk az első program, egy interaktív tárlatvezetés a Holokauszt Emlékközpontban. Idegenvezetővel jártuk be a kiállítást, s a különböző termekben a csoportból többen elmesélték filmélményeiket, felelevenítették a korábban tanultakat. Az utolsó terem megrázó képei után jólesett egy kicsit megpihenni az Emlékközpont zsinagógájában, majd újra buszra szálltunk, s a magunkkal hozott ebéd gyors elfogyasztása után máris a Kossuth téren találtuk magunkat. Körbesétáltuk a felújított teret, majd belülről is megcsodálhattuk az Országházat. A látvány – úgy gondolom – mindannyiunkat lenyűgözött. Ezt követően kisétáltunk a Duna-partra, és megálltunk a Cipők holokauszt emlékműnél, hogy egy kiselőadást meghallgatva megemlékezzünk a Dunába lőtt honfitársainkról.
A továbbiakban könnyedebb programok vártak ránk. A Vörösmarty téren belesodródtunk a karácsonyi vásár forgatagába, majd, hogy fölmelegedjünk, átbuszoztunk Budára, hogy a Budavári Siklóval fölemelkedjünk a Várhegyre. A fölemelkedés után pedig máris leereszkedtünk a Budavári Labirintusba, ahol olajlámpások fénye mellett kellett megtalálnunk a helyes utat. A kis csapat nagyon élvezte a bolyongást, de megkönnyebbültünk, mikor láttuk, hogy mindenki kitalált az útvesztőből. Vacsora előtt még volt annyi időnk, hogy a Halászbástyáról letekintsünk a pesti oldalra, és készítsünk egy csoportképet a Mátyás-templom előtt. Az eseménydús nap után jólesett a meleg vacsora, majd a pihenés a szállásunkon.
Másnap a reggeli elfogyasztása után a Csodák Palotája felé vettük az irányt. A csoport tagjai lelkesen próbálgatták a különféle játékokat, versenyeztek, s az Öveges termi bemutatóba is többen aktívan bekapcsolódtak. Itt a hanghatásról és a mágnesességről szereztünk mélyebb ismereteket látványos kísérletek segítségével. A csoport még szívesen időzött volna a játékok között, de már vártak bennünket a különféle halak, ráják, cápák. Irány a Tropicarium! Egy párosával kiosztott kérdőív segítségével irányítottan nézelődtek a diákok, majd ki-ki megpihent a nagy akváriumok mellett. Ezután már csak az ebéd várt ránk, aminek az elfogyasztása után Szeged felé vettük az irányt. Megérkezve elpakoltunk, s a programhétvége zárásaként megosztottuk egymással a két nap élményeit.
|