Új templom épülhet Újbudán, önkormányzati támogatással
Újbuda Önkormányzata egy a Fehérvári út és az Etele út (Etele út 3.) sarkán álló 2743 négyzetméteres telket térítésmentesen 99 évre használatba ad a Budapest Lágymányos Szent Adalbert Plébániának, azzal a céllal, hogy ez a katolikus egyházi szervezet a telekre templomot építsen.
A telek átadásáról szóló szerződést Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, továbbá a plébánia képviselője, Musits Antal érdemes esperes, plébános és Molnár Gyula polgármester december 5-én írták alá az Újbudai Polgármesteri Hivatalban.
Lágymányos eddig szerény körülmények között működött a katolikus plébánia. Az önkormányzat és az egyház képviselői évek óta tárgyaltak a templom építéséről. A most ingyenesen az egyháznak átadandó telek alkalmas arra, hogy egy, a közösség igényeinek megfelelő, és építészetileg is igényes templom épüljön. A megállapodás szerint az egyház az építkezést * építési engedély birtokában - két éven belül megkezdi, és a templom mellett közösségi helységeket is kialakítanak.
| |