Biarritz, Franciaország, 2008. november 27-28.
Az EU tagállamok sportért felelős miniszterei, államtitkárai tartottak informális találkozót a soros elnökséget betöltő Franciaországban, 2008. november 27-28-án. A magyar delegációt Gyenesei István sportért felelős önkormányzati minisztert képviselve, Török Ottó sport szakállamtitkár vezette.
Az informális találkozó része annak a szakmai folyamatnak, amely közösségi szinten, valamennyi EU tagországban megalapozza a Lisszaboni Szerződés, s benne a sportra vonatkozó cikkely ratifikálását. Az előkészítő munka alapjait a 2007 nyarán elfogadott Sportról szóló Fehér Könyv adja.
A találkozón felszólalt több magas rangú nemzetközi sportvezető is, így Jacques Rogge, a NOB, Sepp Blatter a FIFA, valamint Michel Platini, az UEFA elnöke.
A nemzetközi sportszervezetek évek óta szeretnék ugyanis elérni, hogy közösségi jogszabályok védjék például a helyi/hazai fiatal játékosok képzését, a sportszövetségek pénzügyi önállóságát és saját újraelosztási rendszerét, a játékosok mozgásának bizonyos fokú korlátozását valamint a helyi kötődésű klubok és az alulról felfelé építkező bajnokságok rendszerét is.
„A sport nem létezhet az EU-jogszabályokon kívül – mondta a találkozón Ján Figel. Az Európai Unió oktatásért, képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztosa hangsúlyozta: „Meg kell találnunk a problémákra a jogilag helytálló megoldásokat. Az Európai Bizottság készen áll a kérdések megvitatására.”
|