Új háziorvosi praxisokat alakított ki Újbuda Önkormányzata, hogy így csökkentse a háziorvosokra nehezedő nyomást. Molnár Gyula a háziorvosi praxisokról szóló jogszabályi anomáliákat fel kívánja vetni az Országgyűlésben is.
A kerületünkben az elmúlt fél évtizedben sok új lakás, lakópark épült, ahová a kerület belső részeiből, de a kerületen kívülről is sokan költöztek, amelynek eredményeképp a kerületünk polgárainak száma is növekedett, és a lakosság eloszlása is változott.
Mindezekre tekintettel elsősorban azoknak a háziorvosoknak, akik az új lakóparkok közelében dolgoznak, leterheltsége olyan mérvű lett, ami már - figyelembe véve a betegellátás mindennapi megfeszített tempóját - az elsőleges és másodlagos prevenciós munkát szinte lehetetlenné teszi. Újbuda Önkormányzata immár több mint két éve foglalkozik azzal, hogy a háziorvosokkal konzultálva, velük egyeztetve úgy alakítsa át a felnőtt háziorvosi körzeteket, hogy azok a lakosság valós számának és a területi eloszlásának az eddigieknél jobban megfeleljenek. Ezért vált szükségessé kerületünkben - az arányosításon túl - a 12 új felnőtt háziorvosi praxis kialakítása. Az új rendelőket magánberuházók alakították ki, nyolc orvosnak a Gazdagréti tér 5 alatt, három orvosnak a Fegyvernek u. 52 alatt, míg egy orvosi rendelőt a Tétényi út 106 alatt.
A mai nappal beinduló kezdeményezés egyedülálló, járatlan út, amire az ellátás biztonság érdekében volt szükség, és amelytől Újbuda azt várja, hogy a háziorvosok leterheltsége egyenletesebb legyen, és a betegek ellátása mellett több idejük jusson a betegségek elsődleges és másodlagos megelőzésére.
Az önkormányzat két évig teljesen átvállalja a rendelők bérlők bérleti díját az új 12 praxis esetében, majd ezt követően két évig a bérleti díj 75 %-ának erejéig, és a következő két évben a feléig magára vállalja. Az orvosok önerőből az orvosi műszereket és eszközöket biztosították.
Molnár Gyula polgármester beszéde: *Általában az egészségügyi alapellátással kapcsolatban a következőket szeretném elmondani: - a jelenlegi magánosítás nem valódi privatizálás. Ez akkor lenne valódi, ha a rendelők teljes egészében, beleértve a rendelőhelyiségek magántulajdonát, a közüzemi szerződések közvetlen megkötését, a felújítás és karbantartás felvállalását, is az orvosi vállalkozások tulajdonában lennének, - az Egészségbiztosító Pénztárak részéről az alapellátás orvosai tevékenységének finanszírozása, ezen belül is elsősorban az úgynevezett fixösszegű finanszírozás két okból is ellentmondásos: - - egyrészt az ide vonatkozó kormányrendeletben a kis falvak, a csatolt községek és a tanyavilág háziorvosi ellátásának biztosítása érdekében megfogalmazott, és a praxisonként 1200 lakos alatti körzetek kiemelt finanszírozása a nagy városokban és a Főváros kerületeiben értelmetlen és túl kicsi praxisok fenntartására ösztönöz, - - másrészt hazánk lakosságának azon tagjait, akiknek az állandó bejelentett címe mellett ideiglenes, azaz úgynevezett tartózkodási címe is van, a fixösszegű finanszírozáskor mindkét háziorvosnál figyelembe veszi, és ez által a kifizethető támogatás kevesebb lehet, ugyanakkor * ha ennek alapján számoljuk össze hazánk lakosainak számát * az jóval tíz millió felettinek tűnik. - - Ebben az ügyben a tavalyi évben már írásban kerestem meg az akkori Egészségügyi Minisztert, eddig hathatós eredmény nélkül. Ezért a témát ősszel fel fogom a Parlamentben vetni.
|