Méltán népszerű tó, remek műsorokkal
Tapolca - A város első számú nevezetességévé szépült a tópart. Látogatottsága, népszerűsége vitathatatlan esztétikumán túl a nyári programoknak is köszönhető.
Kevés ember akad Tapolcán, akinek ne tűnt volna fel a tapolcai tópart fejlődése. Egyesek szerint európai mércével mérve is egyedülálló az a szépség, ami jellemzi a városnak ezt a részét. Az alsó tó kivételével minden része megújult, jó minőségű térkővel burkolt, füvesített, dísznövényekkel, virágokkal telepített. Maga a víz pedig csodálatos növény- és állatvilággal kápráztatja el a látogatókat. Lombos fák hűsítő árnyékában sétálhat, padon ücsöröghet a városlakó vagy éppen az egyre nagyobb számban odalátogató turista. A város már évek óta igyekszik esti szórakoztató programokkal is a tópartra csalni a helyi és idegenből érkezett pihenni vágyókat. Ilyen a Tapolcai nyár programsorozat, amely június 24-én, azaz vasárnap kezdődött a méltán népszerű Tapolcai Musical Színpad tagjainak műsorával. A folytatás is a könnyű műfaj jegyében telik majd: július 1-jén Hátsóudvar- és Bonbon-, 8-án Domján Tamás- és Postás Józsi-, 15-én Roy és Ádám-koncert, 22-én a Tihanyi Vándorszínpad produkciója, 29-én Somló Tamás, augusztus 5-én a Ladánybene 27, 12-én pedig Márió lép fel. A város kincse, a malomtó mostantól a pihenés mellé szórakozást is kínál.
|
|
|
|