|
Az Európai Unióban uralkodó álláspont az, hogy minden ország legfontosabb tőkéje az ország lakosságának munkaereje – és ezt nem is szabad kihasználatlanul hagyni. A cél az, hogy a munkaképes korú lakosság körében minél többen legyenek foglalkoztatva, minél többen vegyenek részt a gazdaság működtetésében, és ezzel egy időben minél többen legyenek képesek egzisztenciájukat fenntartani.
Az Európai Unióban uralkodó álláspont az, hogy minden ország legfontosabb tőkéje az ország lakosságának munkaereje – és ezt nem is szabad kihasználatlanul hagyni. A cél az, hogy a munkaképes korú lakosság körében minél többen legyenek foglalkoztatva, minél többen vegyenek részt a gazdaság működtetésében, és ezzel egy időben minél többen legyenek képesek egzisztenciájukat fenntartani.
Az adatok azt mutatják, hogy az európai országok nagy része magas munkanélküliséggel küzd, és alacsony a foglalkoztatottak aránya. Ahhoz, hogy magasabb foglalkoztatottságot tudjanak elérni az egyes európai országok, az kell, hogy magasabb iskolai végzettséggel rendelkezzen a lakosság, és főleg a fiatalok. A foglalkoztatottság növelésének egyik lehetséges módja a felnőttkori továbbtanulás, az élethosszig tartó tanulás. A fiatalok továbbtanulása nem csak egyéni érdek, hanem az ország érdeke is. Ugyanis az ágazati szektorok átrendeződése megállíthatatlan folyamat: a modernizálódás következménye, hogy csökken a termelő szektorok részesedése, a szolgáltatási ágazaté pedig nő. Ahhoz, hogy minél többen el tudjanak helyezkedni a szolgáltatási szektorban, magasabb iskolai végzettség szükséges, és minél többen találnak munkát a gazdasági prosperitást elősegítő szolgáltatási szektorban, és annál magasabbak lesznek a bérek.
A következő ábrasorokon az európai országokat hasonlítjuk össze a fent említett szempontok alapján: a továbbtanulók aránya, a foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya, a foglalkoztatottak ágazati megoszlása és a minimálbérek megoszlása alapján (azokban az országokban, ahol van törvényes minimálbér).
A mai társadalmi, foglalkoztatáspolitikai kihívások kívánatossá teszik az élethosszig tartó tanulást, ám az Európai Unió országaiban a felnőttek alig egytizede vesz részt ilyen képzésben (9%). A legtöbben Svédországban és Angliában tanulnak tovább felnőttkorukban, míg legkevesebben Portugáliában, Görögországban és Máltán.
Az újonnan csatlakozott országokban hasonlóan kevesen, átlagosan a lakosság 10%-a vesz részt ilyen jellegű képzésekben. Magyarországon még ennél is alacsonyabb, alig 6% a felnőttkori továbbtanulásban részt vevők aránya. A régió országaiból Szlovéniában vesznek a legtöbben részt felnőttkori képzésben (15%), ez a szám közelít a legmagasabb nyugat-európai értékekhez.
Az, hogy mennyien vesznek részt a felnőttkori továbbképzésekben, szorosan összefügg más foglalkoztatottsági mutatókkal. Minél többen vesznek részt a felnőttkori képzésben egy országban.
|
- |
annál magasabb a 15-64 éves népesség foglalkoztatottsági aránya, és annál alacsonyabb a 15-64 éves népesség munkanélküliségi rátája (2. ábra) |
|
- |
annál magasabb a szolgáltatási szektorban, és annál alacsonyabb az ipari és mezőgazdasági szektorban dolgozók aránya (3. ábra) |
|
- |
és végül annál magasabb a 20 év feletti teljes munkaidős foglalkoztatottak bruttó minimálbére (4. ábra) is |
A 2. ábra két adatsort mutat, egyben ábrázolva: a pirossal jelzett oszlopok felfelé növekednek, és a foglalkoztatottsági arányt jelölik, míg a fehér oszlopok lefelé növekednek, és a munkanélküliségi rátát jelölik az adott országban. Vagyis minden országhoz két adat tartozik: egy pirossal jelzett foglalkoztatottsági arány, és egy fehérrel jelzett munkanélküliségi ráta.
A foglalkoztatottak aránya a legmagasabb a jóléti államokban – Dániában, Svédországban és Angliában –, míg a legalacsonyabb Lengyelországban (alig több, mint a lakosság fele). Magyarország alulról a negyedik helyen áll: Lengyelország, Málta és Spanyolország után nálunk a legalacsonyabb – alig 57% – a foglalkoztatottak aránya a 15-64 éves népességen belül. Az összes többi, újonnan csatlakozó országban magasabb a foglalkoztatottak aránya, mint Magyarországon.
A munkanélküliségi rátát tekintve azonban Magyarország nem tartozik a legrosszabb helyzetű országok közé. A 15-64 éves népességen belül 6% a munkanélküliségi ráta (2003-ban!), alig 2 százalékponttal magasabb, mint a jóléti országokban mért legalacsonyabb érték (Hollandia: 4%, Luxemburg: 4% és Ausztria: 4%, valamint Ciprus: 4%). A legmagasabb munkanélküliségi rátát a régi tagországok közül Spanyolországban és Németországban mérték, míg a 2004-ben csatlakozott országok körében Lengyelországban és Szlovákiában.
A mezőgazdaság ma nagyon kevés embernek tud megélhetést nyújtani. Így azokban az országokban, ahol még mindig sok embert foglalkoztatnak a mezőgazdaságban, magasabb a munkanélküli ráta is.
Az EU25 és EU15 országai között ebben a kérdésben sem látványos a különbség: míg a fejlettebb, régebben csatlakozott EU15 országaiban 71% a szolgáltatási szektorban, 25% az iparban és 4% a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, addig az újonnan csatlakozó országokkal kibővített Európai Unióban 69% a szolgáltatási szektorban, 26% az iparban és 5% a mezőgazdaságban dolgozók aránya.
A szolgáltatási szektorban dolgozók aránya legmagasabb Angliában, Hollandiában és Luxemburgban, míg a legalacsonyabb Szlovéniában és Lengyelországban. Magyarországon a foglalkoztatottak 62% dolgozik a szolgáltatási szektorban, és ez elég magas aránynak számít a 2004-ben csatlakozott országok körén belül (csak Cipruson és Máltán foglalkoztatnak több embert a szolgáltatási szektorban).
A mezőgazdaságban dolgozók aránya Magyarországon 6%. Az újonnan csatlakozó országok körén belül ennél kevesebben csak a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában dolgoznak a mezőgazdaságban, a többi 2004-ben csatlakozott országban többen dolgoznak ebben a szektorban, mint Magyarországon.
Végül a negyedik ábrán egy rövid áttekintést adunk az európai országok minimálbérének megoszlásáról. (Az Európai Unió országai közül nem mindenhol van törvényesen előírt minimálbér.)
Az ábrán az euróban kiszámolt havi bruttó törvényes minimálbéreket mutatjuk be. A számokat áttekintve az országok négy csoportja különül el. A legmagasabb minimálbéreket természetesen a jóléti országokban találjuk, így Luxemburgban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában, Írországban és Franciaországban, ezek az országok alkotják az első csoportot. A második csoportba szorul az Unió három régi tagországa, Spanyolország, Portugália és Görögország, valamint az új tagországok közül Szlovénia, Málta és Ciprus. A harmadik csoporthoz azok tartoznak, ahol a törvényes minimálbér még magasabb 100 eurónál – túlnyomórészt a volt szocialista blokk országai tartoznak ide: Törökország, Magyarország, Csehország, Szlovénia, Lengyelország, valamint a Baltikum. És végül a legutolsó, negyedik csoportba azok az országok kerülnek, amelyekben a minimálbér a 100 eurót sem éri el: Bulgária, Szerbia és Montenegró, Románia, Moldávia, Ukrajna, és a sor végén: Oroszország.
Azokban az országokban magasabbak a bruttó minimálbérek, ahol többen dolgoznak a szolgáltatási szektorban, és azokban az országokban alacsonyabbak, ahol többen dolgoznak az iparban és a mezőgazdaságban.
A cikk szerzője szociológus.
Szerző: Szabó Laura
Publikálás dátuma: 2005.05.14 14:53
|
