|
Kik azok a „hegypásztorok”? Hogy vált egy sorvadásra ítélt kis községből sikeres, virágzó település? Hogyan restaurálták a présházakat? Hogyan épült föl az erdei iskola? Hogyan nyílt meg a vinotéka? Hogyan lett jövedelmező iparág a máshol kihaló félben lévő zsupkészítés? Hogyan kell együttműködni másokkal?
Válaszolnak a „hegypásztorok”.
A szőlőhegyek agilis pásztorai
 Egyáltalán nem lenne egyedi eset, ha számos, szintén gyenge gazdasági adottságú településhez hasonlatosan Oszkó is a sorvadó falvak sorsára jutott volna, lakosai pedig - mint azt sok példa mutatja - másoktól, a külvilágtól, a kormánytól, a megyétől várnának megoldást problémáikra. Az oszkóiak a 80-as évek közepén az alapvetően néprajzi indíttatásból fogant Hegypásztor Kör aktivistáinak vezetésével kezükbe vették a sorsukat. Első lépésként a szőlőhegyen felújították a présházakat. Jobbnál-jobb ötleteikre meg is találták a forrásokat. A falu mára szépen fejlődő, virágzó település lett.
Lejtmenet
A vasi Hegyhát aprófalvai között a maga 700 lakosával Oszkó majdhogynem nagyközségnek számít. Pedig dehogy! A második világháború után, a termelőszövetkezetek megjelenése, az addig jól működő paraszt életforma szándékos „felrobbantása” következtében sokan elköltöztek, kik Budapesten, kik az akkoriban futtatott bányászvárosokban próbáltak szerencsét, mások a közeli Vasvárt vagy éppen a megyeszékhely Szombathelyt választották. Kezdett kiürülni a falu, s a régiek által féltőn óvott, még a XVIII. század végén épült szőlőhegyi pincék is enyészetnek indultak.
Hegyre fel
 A faluban még a 70-es évek végén volt egy meglehetősen aktív színjátszó csapat, többnyire fiatalok, akik néhány évvel később úgy gondolták, hogy továbbtanulásuk semmiképpen sem lehet indoka annak, hogy falujuktól elszakadjanak. Hagyományőrzés, a régi pincék megmentése, ilyen gondolatok jártak a fejükben, amikor 1985-ben közülük tízen életre hívták a Hegypásztor Kört, amelyet aztán a járási székhelyen, Vasváron - ahol ilyen vagy hasonló civil szerveződéssel korábban még nem találkoztak - egyes sorszámmal jegyeztek be a tanácsi nagykönyvbe. A szőlőhegyet régen őrző hegypásztorokról elnevezett egyesület előbb egy tanulmányban, majd egy füzetecskében dokumentálta a hegy megmaradt zsúpfedeles, döngölt falu pincéinek néprajzi és építészeti érdekességeit, aztán pedig jelképes összegért maga is vett egy romos présházat, és a fiatalok nekiláttak a munkának. Rozst vetettek, kézzel arattak, zsupoltak, sároztak, meszeltek, a falu idősebb embereitől tanulták el a munkák fortélyait. Megpezsdült az élet a szőlőhegyen, egyre több turista, egyetemista fedezte fel magának a falut.
Új generáció
 A lokálpatriótává tett-lett fiatalok 1993-ban átvették az egyesület irányítását. A szőlőhegyi munkák ekkoriban már kifutóban voltak, az új generáció így inkább a kultúraterjesztést, a színjátszást, a néptánc népszerűsítését tűzte zászlajára, az 1997-es esztendő azonban újabb fordulatot hozott. Az egyesület vezetői ugyanis felfedezték, hogy a Soros Alapítvány egy pályázatán nyerhető némi pénz kulturális értékkel bíró épületek erdei iskolává való átalakítására. A helyszíni szemlén kiderült, hogy az épület adottságai miatt abban képtelenség szálláshelyeket kialakítani, a fiatalokat azonban nem törte le az elutasító döntés, sőt, inkább megsokszorozta az erejüket! A PHARE egyik pályázata által inspirálva megfogalmaztak egy nagyszabású turisztikafejlesztési programot, amelyben a hőn áhított szálláshely-kialakítás mellett további pincék felújítását, illetve különböző szőlőhegyi rendezvények szervezését is felvázolták. És nyertek!
- Az értékek megőrzése volt az elsődleges célunk, de azt is éreztük, hogy ezt akkor tudjuk megvalósítani, ha a forrásteremtés miatt elmozdulunk a turizmus felé - enged bepillantást a Hegypásztor Kör által kidolgozott és azóta is követett stratégiába Zágorhidi Czigány Ákos, az egyesület akkori elnöke, mostani ügyvezetője. A 90-es évek végén született gondolat új lendületet adott a tagoknak, akik újabb és újabb ötletekkel rukkoltak elő. Ezek egyikének megvalósulásaként az erdei iskola felépítésében például egy fővárosi építőipari szakközépiskola diákjai is részt vettek, akik ezzel letudták nyári gyakorlatukat, egyben számos szakmunkát ingyen és bérmentve elvégeztek.
Bátraké a szerencse
 A Hegypásztor Kör egyre bátrabban pályázott például újabb és újabb pincék rendbehozatalára. Úgy okoskodtak, és szerencséjükre nem csak ők, hanem az úgynevezett vidékfejlesztési célirányzatokról határozó szakemberek is, hogy az oszkói erdei iskola igazából akkor töltheti be a feladatát, ha tényleg lesz mit megmutatni az odasereglő diákoknak. E gondolatot követve az idősebbek visszaemlékezései alapján az egyesület három romos présházat épített újjá a szőlőhegyen, valamint kormányzati céltámogatásból öt, nem saját tulajdonban lévő pincét is felújítottak. A siker olyannyira feldobta az oszkóiakat, hogy a régiós gondolkodás jegyében a sajátjukénál ismertebb, tőlük pár kilométerre fekvő petőmihályfai szőlőhegy két pincéjének restaurálására is szereztek pénzt. Szintén PHARE-támogatásból az oszkói szőlőhegy természeti és épített környezetét bemutató tanösvényt is kialakítottak.
Borban az igazság
Az egyesület tagjai egy ausztriai tanulmányút során ébredtek rá, hogy a környékbeli vasi, zalai, szlovéniai és burgenlandi borok bemutatására érdemes lenne Oszkón vinotékát nyitni. A falu közepén akkor már négy-öt éve üresen álló, kiváló pincéjű ÁFÉSZ-kocsmát alakították át. A tetőtérben két irodát és egy kisebb konferenciatermet is építettek, valamint beindítottak egy biciklikölcsönzőt is, így Oszkón hamarosan megjelentek az első olyan turistacsoportok, amelyek előbb körülnéztek Hegypásztor Kör szőlőhegyi bázisán, megcsodálták a felújított pincéket, végigjárták a tanösvényt, fáradalmaikat pedig a falu központjában, a vinotékában pihenték ki, és talán még bicikliztek is. Időközben létrehoztak egy ún. „teleházat” is, jelenleg itt működik a közhasznú egyesület.
Miből telik minderre?
 A Hegypásztor Kör megalakulásától kezdve részt vesz – s nyer is – lehetőleg minden országos, regionális, területi, minisztériumi, területfejlesztési, a kulturális értékmegőrzést direkt módon támogató pályázaton. Az önkormányzat gépei, eszközei átengedésével segíti az egyesületet. A kiszámítható működéshez ez azonban kevés lenne, ezért a társaság egy remek ötlettől vezérelve egy másik nyomon is elindult. Pincefelújításaik során rájöttek, hogy az országban szinte sehol nem foglalkoznak már az amúgy nagyon munkaigényes zsúpkészítéssel, kevesen veszik a fáradságot, hogy kézzel arassák le az ehhez alapanyagként szolgáló rozst, s bíbelődjenek a további munkálatokkal. Az oszkóiak viszont az idősebbektől megtanulták a zsúpkészítés művészetét – kaszálást, marokszedést, kötélcsinálást, a kévék szakszerű megkötését, szárítását, azt, hogy mikor kezdődhet a cséplés és a zsúpkettőzés. Az oszkóiak tehát mindezt tudják, s azt is, hogy a megfelelő szakértelemmel felvértezve képesek betölteni a kínálkozó piaci rést. Az úgynevezett aratóhéten általában húsz-harminc ember teszi a dolgát, s a kaszások fele immár a fiatalok közül kerül ki, a további feldolgozást pedig az egyesület alkalmazottai végzik. A hagyomány tehát él tovább, s az üzlet is virágzik, az ország nagyobb skanzenei sorban állnak a jó minőségű oszkói zsupért.
Kapcsolatok
Zágorhidi Czigány Ákos szerint nagyon ügyelnek arra, hogy az önkormányzat ne riválisának, hanem partnerének tekintse az egyesületet, s bizony az sem lenne előremutató, ha a szomszédos települések civil szervezetei is ellenségesen viszonyulnának a régióban gondolkodó oszkóiak törekvéseihez.
A kapcsolatokról szólva az ügyvezető azt említette, miszerint „nem válik az egyesület kárára, hogy tizenöt éve veszünk részt különböző pályázatokon, ismerjük a kiírókat, ők pedig tudják, hogy mi a pénzt arra költjük, amire kaptuk”. Ezt amúgy mondania sem kellett volna, bárki láthatja, aki elmegy Oszkóra.
Végezetül
A község életét felpezsdítő Hegypásztor Kör ma kilenc oszkói fiatalnak ad munkát. A zsúpkészítésből jelentős bevételei vannak. A történet szinte hihetetlen, a siker titka viszont nagyon is egyszerű. Ha egy faluja sorsa iránt elkötelezett ember meg akar tenni valamit, akkor meg is teszi, mondták többen is, hozzátéve: bátran el kell indulni, az egyik dolog hozza a másikat, ötlet ötletet, pályázat pályázatot szül. S hogy ez mennyire igaz! A számos pincefelújítás, s az erdei iskola megépítése után az oszkóiak immár szőlőtelepítésen törik a fejüket, s a leendő borászkodás jegyében már tanfolyamokra is sor került. Felmerült továbbá, hogy egy borászati konferencia is elkelne… Nos, már ezen is túl vannak.
Kapcsolattartó:
Zágorhidi Czigány Ákos
Hegypásztor Kör ügyvezető
Tel: 30/3300-956
Email: hegypasztorkor@oszko.hu
Honlap: www.oszko.hu
Szerző: Brenner Péter
Publikálás dátuma: 2005.01.03 17:56
|
